Új rendszeren dolgozik a Samsung?
Még a tavalyi év során lehetett olvasni olyan hírekről, miszerint dél-koreai Samsung és a főleg processzorokat gyártó Intel összefogott, és egy Linux alapú új megoldáson dolgoznának. Ez akkor még pletykának tűnhetett csak, mivel akkoriban az Intel a Nokiával közösen a MeeGo rendszert dédelgették. Azonban a MeeGo fejlesztésével felhagytak, mindkét fejlesztő cég kijelentette, hogy nem kíván további pénzeket ölni a továbbiakban a MeeGo-ba.
Tizen. Ha meghalljuk ezt a szót, valószínűleg nem egy operációs rendszer neve ugrik be elsőre. Ám, a Samsung és az Intel közös fejlesztése – ha lehet hinni a híreknek – azon lesz, hogy ezt megváltoztassa. A Tizen egy Linux alapú – elsősorban – okostelefonokra szánt operációs rendszer, ami állítólag a Consumer Electronics Show 2012-es konferenciáján mutatkozik be, Las Vegasban. A CES-en nagy valószínűséggel megjelenő rendszer a Samsung új zászlóshajójának az alapja lehet. Már korábbi találgatások is szóltak arról, hogy megjelenik a Samsung Galaxy S III. Volt szó arról is, hogy képes lesz futtatni Android és bada rendszer egyaránt, ám most olybá’ tűnik, hogy egy 3. rendszert fog magáénak tudni.
Annyira biztos a Tizen megjelenése, hogy állítólag 2012 Q1-ben megjelenik a Tizen fejlesztői környezete (SDK), ami lehetővé teszi a fejlesztőknek a programok írását az új rendszer alá.
Érdekes elgondolás a Samsungtól egy újabb rendszer fejlesztése, hiszen itt van neki a bada, továbbá Android fronton vezető szerepet játszik, ott vannak kevésbé sikeres WindowsPhone készülékek is. Felvetődik a kérdés; kell-e ennyi rendszer a piacra? Mint tudjuk, 2009-től hatalmasat ugrottak a telefon eladások, ami köszönhető az iOS fejlődésének, az Android térnyerésének, de nem feledkezhetünk meg a Nokia hullócsillagáról, a Symbianról, a webOS-ről, WindowsPhone-ról, és nem utolsó sorban a badáról sem. (… és közben kiderült, hogy a Nokia felvásárolta a norvég Smarterphone AS-t is.)
Pár szó a Tizenről
A Tizen számomra egy “utcai vegyesnek” tűnő, de mindenképp egy olyan rendszer, ami a másoktól átvéve tulajdonít magának egyes elemeket. Ám, korántsem szeretném leszólni ezzel, mert mindenképp innovatív megoldásokat tartalmaz(hat). Mint látjuk, van benne egy kis Android, egy kis iOS, egy kis bada… Valószínűleg a Tizennek is ott fog eldőlni a sorsa, hogy mennyi alkalmazást tudnak felmutatni, mennyire lesz stabil az OS, hány telefon fog érkezni ezzel a rendszerrel, stb…
Persze, hogy ne csak rosszakat mondjak el róla. A Tizen jelen lesz okostelefonokon, táblagépeken, smartTV-ken, és netbookokban sőt, a gépjárművekbe beépített szolgáltatási rendszer alapja is lehet. A Tizen OS programozási felülete HTML5-re épül, illetve támogatja az egyéb webes szabványokat is. Fontos megjegyezni még, hogy a Tizen nyílt forráskódú rendszer. A Tizen hivatalos oldalt is kapott, ezt itt tudjátok megtekinteni: Tizen.org
Az Intel közleménye szerint pedig a Tizen OS-t futtató készülékek, eszközök 2012 közepén érkezhetnek. Tehát esélyes, hogy a 2012-es CES vagy MWC alkalmával megjelenhet akár egy okostelefon is.
A MeeGo utóda a Tizen OS-t futtató első okostelefon valószínűleg a Samsung GT-I9500 lehet, ami valahogy így fog kinézni:
A végére tartogattam a slusszpoént, ami a Tizen OS-ről képernyőképek formájában prezentálná az új rendszert.
Forrás/source: GSMArena
14 hozzászólás(ok) “Új rendszeren dolgozik a Samsung?”
Hozzászólás írása
Fórum hozzászólások
- Hibátlan állapotú Wave II eladó
- Re:Eddig megjelent firmware-ek S8500-ra
- Eladó törött kijelzőjű Wave 2
- Wave I képernyőhibás eladó + GOLD akksi
- Re:Firmware frissítés Multiloaderrel
Legutóbbi hozzászólások
- Fulig - Lökjed! – A Samsung AllShare technológia
- Géza - Samsung Wave S8530 hivatalos bada 2.0 T-mobile készülékekre
- Manjana - March Madness: 50%-os akció!
- Molnár Dávid - Opera Mini: Gond van a szövegtördeléssel
- Princesama - Indulunk!
Bejelentkezés
Csatlakozz, kövess, támogass
Címkefelhő
akció akciós alkalmazás android aries studio bada bada 2 bada 2.0 chaton developer dictionary fejlesztés fejlesztő firmware firmware frissítés frissítés gameloft gps idegen-szavak idegen szavak gyűjteménye játék kies kies frissítés navigáció opera power app race promóció samfirmware samsung samsung apps Samsung Kies samsung wave 3 sdk szótár Teszt theme tizen téma témák videó wave wave 3 wave3 wave 723 wave m wave y
WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.
Akciós alkalmazások S8500/S8530
- [Colorful]IconLabel5 – xiajun nie
- [Colorful]Night – xiajun nie
- [Colorful]IconLabel2 – xiajun nie
- [Colorful]IconLabel3 – xiajun nie
- [Colorful]YellowStar – Colorful
- [Colorful]VioletMusic – Colorful
- Sport – xiajun nie
- [Colorful]Sport – xiajun nie
- [Colorful]Handbag1 – xiajun nie
- [Colorful]Handbag6 – xiajun nie
Blogtár
- bada Brasil
- bada Indonesia
- bada Spain
- bada-com.de
- bada-os.info
- bada-world
- badaApps.de
- badablog.it
- badablog.ru
- badaget.de
- badaitalia
- badania.de
- badaportal.com
- badaTükiye.com
- Moje bada
- SamMobile.com
Fórumok
- A badablog.hu fóruma
- badaforums.net
- badaTükiye.com
- Mobilaréna fórum Wave 3
- Mobilaréna fórum Wave II
- Mobilaréna fórum Wave [Frissítve!]
- SamMobile.com fórum
- Samsung bada fejlesztők fóruma
- XDA Developers
Archívum
- 2013. április
- 2013. március
- 2013. február
- 2013. január
- 2012. december
- 2012. november
- 2012. október
- 2012. szeptember
- 2012. augusztus
- 2012. július
- 2012. június
- 2012. május
- 2012. április
- 2012. március
- 2012. február
- 2012. január
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. október
- 2011. szeptember
- 2011. augusztus
- 2011. július
















Én még mindig azt mondom pofozzák ki a maradék hiányosságot a Bada OS-ben adják ki Bada 3.xx néven és a Galaxy sorozatra már ez a verzió menjen rá, márcsak azért is mert szerintem jó irányban halad a Bada még, ha döcögősen is és jobban illik a csúcskészülékekre mint egy egyelőre nevesincs zsákutcából kicsírázott intel presztizsnövelö OS.
Szerintem öngyilkosság a samsung részéről ha a galaxy 3-ra az új rendszert teszi. Az okostelefont vásárlók 90%-a az androidra a maradék meg az IOS-ra van rágerjedve
Ja, és hasonlítsuk össze a samsung és más gyártó készülékeit a belső felépítés/ár arányában. A samsung bizony alul marad! kb. 1 évvel régebbi processzorokat és ram mennyiséget épít be a telefonjaiba ugyanannyiért, vagy drágábban mint más gyártó. Ha a wave1-2-3 androidos lett volna, akkor bizony 100 ezer alatt még 2 év múlva sem lehetne megkapni. De egy olyan oprendszerrel, mint a bada, bizony már 50 ezerért lehet wave2-t újonnan venni, ami valamikor-1 éve- a samsung csúcsgépe volt bada szinten. És a proci 1 GHz, ram 512 Mb, fényképező 5 megapixel (igaz a legjobb). De ha valaki vesz egy okostelót, az már azt várja el tőle, hogy minden program, amit az ész kijár, rá lehessen tenni. És természetesen ingyen, mert ha nem tetszik, kidobott x pénzt. És a GPS, ami ugye elég borsos, 3 országba navigál (állítólag wifi is kell hozzá), de csak még bada1.2 alatt. Bada2-n meg sem nyikkan! A böngésző is elég lassú stb. Nem írok több előnyt a badáról, mert még a végén megköveztek. De ha összehasonlítjátok a samsung badát egy más gyártó más oprendszerével (legyen android vagy ios), akkor nagyon meg fogtok lepődni!
Mindenkinek a véleményére szükségünk van! Neked nem vált be a bada, mint rendszer, de nagyon sokunknak az Android és iOS mellett másra volt szükségünk. Vagy azért, mert olcsóbb, vagy mert valami újra vágytunk. Nálam bevált a bada, és a következő készülékemen is bada fog futni.
Hajaj, itt kezdenek elszabadulni minden indulatok. Ideje tisztázni egy-két dolgot.
Miután én is felidegesítettem magam, rájöttem, hogy bizony semmi jogom nincs az idegeskedésre. És senki másnak. Én vettem meg a Wave sorozat egyik tagját, nem kötelezett rá senki. Másik: okostelefon ide-oda, processzorversenyek és ram stb… mind-mind technikai függőség és versengési ártalom. Marketing, dizájn, jó duma, de legfőképpen szabadalmak és érdekek harca megy. Te meg gyanútlan kis hal módjára bekapod, megveszed és tovább támogatod. Azzal hogy Te veszel valamit, támogatod más munkáját (akármit is veszel). Te adtad oda a pénzed a Samsungnak, abba nem szólhatsz bele, Ő mihez kezd vele. Te megvetted amit megvettél, semmi kötelessége nincs azzal, hogy “ingyen” dolgozzon neked tovább. Az alkalmazásfejlesztőktől, zenészektől, senkitől nem várhatod el hogy ingyen adjon bármit is. Esetleg akkor, ha ingyen dolgozol Te is. Mellesleg a felsorolt kritikák egyike sem állja meg a helyét. Mi van akkor ha egy éves az architektúra? Kit érdekel amikor működik így is? Ha lenne egy 4x2GHz-es CPU-s telefon, ami 10 éve a piacon van, eldobnád mert 10 éves? Buta indok. Mondd inkább azt hogy a rendszer össze vissza akad, kicsi a proci. De ez sem igaz, mert nálam 1.0, 1.2 és 2.0 alatt is zökkenőmentes volt minden. Egyedül az android akadozott. De ez más téma. A GPS meg kiváló 2.0 alatt. 2011Q4-es térkép, könnyen kezelhető pontos és gyors. Mellesleg 15eft kb ilyen ____ árfolyam mellett. Mellesleg jobban tenné mindenki, ha inkább az utóbbi miatt aggódna, nem pedig hogy mikor jön ki a bada 2, amivel ugyanúgy mindent meg tudsz csinálni mint bármi mással. Nagyjából ennyi. Nekem is badám van, tudom milyen érzés amit leírsz, én is így érzek, de be kell látni, jogtalanul és feleslegesen tesszük.
Megint egy kis pénzszerzés. Ügyes a samsung, nagyon ügyes. Kiadjuk a symbiant, hátha. A hülye nép megvette, mert neki symbianos teló kell, és nem nokia, samsung! Igaz, sok alkalmazás nincs rá, de lehet vele telefonálni és drága. Majd jött az android, ami sokkal használhatóbb, és ez bejött a samsungnak (is) és ezt is veszi a nép. Mivel ez már unalmas, jó áron kiadták a badás készülékeket jó drágán! Igaz, erre van már valamennyi alkalmazás, amivel már használható okostelefonja lenne az embernek, de azok mind fizetősek! És most, mikor megbukott a bada, kiadja a tizent. Ki az a hülye, aki még beveszi a samsung dumáját? Van még ezen a világon fölösleges pénze az embereknek, hogy ilyen szarságokra kiadják, gazdagítsák az amúgy sem szegény multikat. Aztán majd siránkozik mindenki (mint a badánál tették, teszik), hogy “nincs rá alkalmazás, vagy van, csak pénzbe kerül, és mikor jön a legújabb frissítés, meg szar a kies”. Meg is érdemlik, akik ettől a szemét cégtől bármilyen terméket is vásárolnak! Nem tudom sajnálni őket.
Nekem tetszik a Tizen! :))
Nekem is tetszik, egész kezelhetőnek tűnik a felülete.
Sziasztok!
Ha ez bejön akkor mi lesz a Badával ?
Leépítés, megszüntetés vagy a Symbián sorsára jut.
Nem hiszem, hogy a Samsung leépítené a badát, hiszen már rengetek pénzt öltek bele. Arról van szó, hogy szeretnének minden fronton jelen lenni, és kicsit függetlenedni az Androidtól. A badának van jövője, viszont ez egyelőre még a Samsung kezében van.
Remélem igazad lesz :-))
Ez harmat gyengének tűnik…
Remélem nem az irományomra írtad! :)
Nem, dehogy! A képek alapján a rendszerre. Még a windowsnál is kategóriákkal szegényesebb a kinézete. meg a másik kérdés a bada jövője.. ez teljesen hülyeségnek tűnik.. meg, hogy a nagy múltú galaxy sorozat legjobb tagjára miért tennének egy szűz rendszert..